Általános trend a kutatásokban az a törekvés, hogy a lehető legnagyobb populációra kiterjeszthető magyarázatokat adjunk, és minél nagyobb rétegekre érvényes szabályszerűségeket tárjunk fel és írjunk le. Ez azzal jár, hogy a szabályoknak nem megfelelő, a megfigyelt tendenciát nem követő eseteknek gyakran nem tulajdonítunk túl nagy jelentőséget, és amennyiben elég kis százalékban fordulnak elő, a megfigyelt trendet szignifikánsnak tekintjük a kivételeket pedig hibának, bizonyos esetekben pedig rendellenesnek tekintjük, vagy ami még gyakoribb, a véletlennek tudjuk be.
A legtöbb kutatásban igyekszünk az adatok 95%-át leírni, a szélsőségeket viszont általában figyelmen kívül hagyjuk.
Egy ezzel szembemenő szemlélet alapján azonban a kivételek megfigyelése is új és fontos információval szolgálhat a megfigyelt jelenséggel kapcsolatban, hiszen azzal, hogy azokat is megvizsgáljuk, akik nem felelnek meg a többség által produkált trendnek nem csak a kivételekről, de a többségről is érdekes többlettudást szerezhetünk. Ilyen esetekben fontos kérdés lehet, hogy milyen különbségek magyarázhatják a kivételek megjelenését, így az összehasonlítás során a populációt olyan szemszögből is vizsgálhatjuk, ami korábban a többség leírására való törekvés során nem merült fel.
Emellett azonban még egy szempontot érdemes figyelembe venni, ami miatt hasznos lehet a kivételek megfigyelése. Amennyiben a kivételes eseteknél valamilyen negatív jelenség áll fenn, miközben a többségnél valamilyen pozitív viselkedést vagy állapotot figyelhetünk meg, úgy a két csoport bizonyos változók mentén történő összehasonlítása segíthet feltárni, hogy milyen nehézségek vezetnek a hibaszázalékba eső személyeknél megfigyelt negatív jelenségekhez. Ez hozzásegíthet minket ahhoz, hogy a későbbiek során célzottan, ezeknek a nehézségeknek a kiiktatásával segíthessük őket. Amennyiben a kivételeknél valamilyen pozitív viselkedést látunk, szemben a többséggel, az összehasonlítással azt tárhatjuk fel, hogy milyen körülmények, képességek, erőforrások segítették hozzá őket a sikeres megküzdéshez, így a többséget tudjuk hatékonyan segíteni.
A második esetre jó példa a pszichológiában egyre gyakrabban kutatott reziliencia. A fogalmat többféle jelentésben használjuk, az azonban minden meghatározásban megegyezik, hogy a reziliens személyeket a nehézségek ellenére is jól teljesítő, pozitív megküzdésre képes, sebezhetetlen egyéneknek tartjuk. Egy konkrét példával élve reziliensnek tekinthetjük azokat az egyetemi hallgatókat, akik hátrányos helyzetű családokból származnak, mégis kiemelkedően teljesítenek az egyetemen. Ilyen esetekben a Bourdieu által megjelölt 3 tőketípus közül mindhárom tekintetében hátrányból induló személyekre kell gondolnunk, akiknek a családja a gazdasági, kulturális (tudás, karrier, birtokolt könyvek és eszközök), és társadalmi tőke (kapcsolatok, összeköttetések) tekintetében is elmarad az átlagtól.
Miért érdekes az ilyen hallgatók vizsgálata? Mivel az alapvető, korábbi kutatásokban többszörösen megfigyelt tendencia az, hogy a hátrányosabb helyzetből érkező hallgatók rosszabbul teljesítenek az egyetemen, sőt, sokszor félbe is hagyják tanulmányaikat, így azzal, ha megfigyeljük azokat, akiknél ez a trend nem érvényesül, előfordulhat, hogy olyan védőfaktorokat fedezünk fel, amelyek az egyetemen, intézményi szinten is megerősíthetőek, így lehetőség van arra, hogy hatékony segítséget nyújtsunk az említett hallgatóknak.
A pozitív kivételek, szélsőségek vizsgálata más témákban is hasznos lehet. Ha egy vállalatnál azt szeretnénk elérni, hogy minél több dolgozó teljesítsen egyre jobban, érdemes lehet a kimagaslóan teljesítő munkatársakat vizsgálnunk. Milyen erőforrásokat, stratégiákat használnak? Szerepelnek ezek között olyanok, amiket a többi dolgozó is el tudna sajátítani? Ha igen, segíthetünk nekik ebben?
Egy másik példa az az eset, ha a rosszul teljesítő dolgozók produktivitását szeretnénk növelni, ahelyett, hogy új munkatársakat vennénk fel a helyükre (például azért, mert a betanítás túl költséges lenne). Ilyenkor érdemes a szélsőségesen rosszul teljesítő dolgozókat összevetni az átlaggal, majd az általunk azonosított, a szélsőséges teljesítményt magyarázó készségeket, körülményeket úgy fejleszteni és változtatni hogy növelni tudjuk a hatékonyságot. Ha ezekben az esetekben úgy döntenénk, hogy a szokásos módon a többséget (a minta 95%-át) vizsgáljuk, és az ő esetükben figyeljük meg a magyarázó változók és a teljesítmény kapcsolatát, akkor sem a nagyon rossz, sem a nagyon jó teljesítményre vonatkozóan nem lennének adataink.
Fontos tehát, hogy a kutatásaink során ne mindig ragaszkodjunk a jól bevált, mindenki által alkalmazott paradigmákhoz. Merjünk más nézőpontból közelíteni és új módszereket felfedezni, hiszen ez hozzásegíthet ahhoz, hogy teljesebb képet kapjunk a vizsgált jelenségről.
Ha tetszett a téma, esetleg segítségre van szükséged kutatásodban, keress bátran Facebook-on!:)
A bejegyzés egyes bekezdéseihez felhasznált irodalom: Ceglédi Tímea: Reziliens életutak, avagy A hátrányok ellenére sikeresen kibontakozó iskolai karrier, Szociológiai Szemle, 22(2), 85-110.
